Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja

(Szent Erzsébet Nővérek, CSSE)
Elhivatottságunkat Isten dicsőítésében és az Ő országának építésében való tevékenységben valósítjuk meg, a következő módon: - evangéliumi tanácsok szerinti élet által, - szegények, betegek és idős személyek szolgálata által, - gyerekek és fiatalok keresztény nevelése által, - felnőttek hitoktatásában. Rendünk karizmájához hűen, Isten országát a mai világ igényeit figyelembe szolgáljuk. Nyitottak maradunk az új feladatokra, melyek mindenkor az idő és hely körülményeitől függnek, s amelyeket az Egyház ránk bíz: "Hivatásunk a betegeknek és szenvedőknek nyújtandó segítség, mindig és mindenhol, ahol ilyeneket találunk."
Lelkiség, irányzat, család: 
Szentírás alapján, saját
női rend
Életmód: 
Apostoli-kontemplatív
Alapítás: 
Nysa, Felső-Szilézia (Lengyelország) (1842.09.27.)
Alapító: 
Clara Wolff, Matilde Merkert, Boldog Maria Louise Merkert, Franziska Wener
Legfontosabb idézet az alapítótól: 
Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Mt. 25,40.
Legnagyobb magyarországi elöljáró: 
Zaborowska M. Kanizja CSSE
Rendtagok szám: 
2

honlap: selzbietanki.com

A rend székhelye a térképen